Szeretnék elnézést kérni, hogy ennyi ideig tartott egy új bejegyzést összehozni, de valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztem. 

Mindig elgondolkodom, hogy megosszam-e a nagyvilággal ezeket a dolgokat, de aztán úgy gondolom, ha nem is ugyanez, de hasonló mással is megtörténhet és ez segíthet. Végső soron ezért is hoztam létre a blogot, hogy az én kis személyes életem, tapasztalásaim, valamilyen módon előre vigyenek másokat.

Szóval...Az elmúlt időszak nem úgy alakult, ahogy azt elterveztem. A jógát mindig félreraktam, és az esti meditációk is elmaradtak. Az egész akkor kezdődött mikor esküvőn voltam, ahol a múltam kegyetlenül szemberöhögött... Olyan emberrel találkoztam és beszélgettem, aki kinézetben és gondolkodásban is nagyon hasonlított valakire, akit még régen szerettem. Hamar visszarendeződtem a régi szokásokba, vártam a mosdó előtt, amíg ő bent felszívja az utcát... Reggel mikor felébredtem, rájöttem mennyire más ember vagyok már.  Ez kicsit kibillentett az egyensúlyoból. Munkába temetkeztem, elkalandoztam és az étkezésre sem figyeltem. Össze-vissza faltam...

Amióta jógázom, minimum heti négyszer jógáztam, jó esetben hatszor is. Na, ez lecsökkent heti egyre, az esti meditációim pedig maximum háromra. Mikor csináltam, akkor jól éreztem magam, felszabadultam és megfogadtam, hogy másnap is megcsinálom, hiszen tényleg nyugodtabb, békésebb vagyok... De mintha húzott volna a régi hang, ami sosem akarta, hogy kiegyensúlyozott legyek. Eltelt pár hét és ide sem szerettem volna bejegyzést írni, mert ihletem sem volt nagyon, és egyre több dolog halmozódott fel. Elköltöztem otthonról, életemben először lakom egyedül, nagynéni lettem stb stb. Ezek persze annyira fantasztikus dolgok, hogy szavakkal le sem lehet írni. Egyszerűen csak kibillentem a megszokott kis világomból és azt éreztem, hogy piszok fáradt vagyok és egyre türelmetlenebb, leginkább magammal szemben.

Eljutottam arra a pontra, hogy elfogadtam ezt az állapotot, mint az egyensúly fenntartásához szükséges rosszként... Hiszen, ha folyton jógázaom és sosem billenek ki az egyensúlyomból, abban sincs semmi egyensúly.

Nagyon nyakatekert...

Lassan-lassan kezdtem visszaszokni. Még ma sem az igazi, de ma... Egyik nap olyan dühös voltam, olyan feszült és sírni tudtam volna, mikor egy olyan barátnőmről kellett volna beszélnem, aki nagyon megbántott. Belül éreztem, hogy mindjárt felrobbanok és a végén akármennyire is éreztem azt, hogy aludni akarok, kigurítottam a matracom és ráálltam. Tettem be meditációs zenét és a párologtatómba is csepegtettem, gyertyát gyújtottam. Leültem törökülésbe és nagyokat lélegezve próbáltam a jelent a lelkembe szívni és elengedni a mérgem mikor kilélegeztem. A mozdulatok egymást követték, könnyed és nyugodt voltam. Néha elkalandoztak a gondoltataim, de addig jógáztam, amíg jól nem lettem... Addig csináltam, míg egyszer csak azt vettem észre, hogy felfelénéző kutya közben mosolygok... önkéntelenül. A mellkasom kinyílt, a hátam ellazult és hirtelen elárasztott a nyugalom.

Nincs mégegy ilyen érzés a világon. Egyensúlyozol és szinte érzed, hogy a gyökereid lenyúlnak a földbe és stabilan állsz.

Ez volt a zene, amit éppen hallgattam. Remélem, hogy tetszett a bejegyzés, remélem Ti jól vagytok. 

Legyen szép napotok!